Amikor az ismerőseimnek említettem, hogy a párkeresés témájában írok könyvet, pontosabban arról, hogyan találhatjuk meg életünk párját, akivel maradéktalanul boldogok lehetünk, többen is kétkedve kérdezték tőlem, vajon egyáltalán lehet-e erről a témáról írni? Hiszen a párkeresés teljesen egyéni dolog, nincs két egyforma kapcsolat, sem két egyforma ember. Ezért szerintük nem is lehet univerzális, mindenkire érvényes szabályokat felállítani.
Az természetesen igaz, hogy az egyes egyének személyisége teljesen egyedi, de attól még a működési alapelveik azonosak! Például minden embernek fontos az elismerés, a szeretet, az odafigyelés, a biztonságérzet. És bár valóban elmondható a párkapcsolatok esetében is, hogy mindegyik más és más, de attól még az emberi kapcsolatoknak is vannak általános, minden helyzetre igaz törvényszerűségei, működési szabályai.
A könyvünk ezeket a ”működési alapelveket” írja le, illetve gyakorlati példákon keresztül illusztrálja, hogyan lehet ezeket sikerrel átültetni és alkalmazni a gyakorlatban.
Gyakran találkozunk olyan emberekkel, akik abban hisznek, hogy a szerelem mindent megold, és minden problémán átsegíti a párokat. Ezért nem véletlenül utalunk a könyvünk címében arra, hogy vajon ésszel vagy szívvel kell-e párt választanunk.
Hitünk és tapasztalatunk szerint a ’vagy’ szócskának nincs helye ebben a kérdésben, mert egy párkapcsolat csak akkor lehet boldog, tartós és stabil, ha a párválasztásnál a szívünk és az eszünk egyszerre van jelen, azok egymást kiegészítve segítenek bennünket a megfelelő társ kiválasztásában. Amikor ugyanis egy életre keresünk párt magunknak, akkor nem szabad, hogy a választást csak a kémiára, a vonzalomra alapozzuk, hanem azt vegyíteni kell a tudatossággal.
A könyv egyik fő üzenete az, hogy bár egy kapcsolatnak fontos alapja a vonzalom, az azonos érzelmi hullámhossz, a vágy, a kémia, szimpátia, kíváncsiság a másik iránt stb., de ahhoz, hogy ez a vonzalom, szerelem kiteljesedhessen, kinyílhasson, és éveken, életen át tartó minőségi kapcsolattá váljon, már kell a tudatosság, a befektetett munka. Ehhez már nem elegendő a robotpilóta üzemmód, a kapcsolat működtetésén tudatosan dolgozni kell!