GONDOLATOK A KUDARCRÓL

A kudarc egy veszélyes szó és ha rosszul kezeljük, akkor szép lassan teljesen tönkre teheti az önbizalmunkat, önbecsülésünket, majd végül az egész életünket!

Az addig teljesen normális reakció, hogy ha valami nem sikerül, akkor azt kudarcként éljük meg. Nincs is ezzel semmi baj, az érzéseink azért vannak, hogy megéljük azokat. De legalább annyira fontos, hogy ez a folyamat átmenjen az élmény feldolgozásába, értelmezésébe. S ez az a pont, ahol a kudarcot át kell fogalmaznunk, át kell értelmeznünk. Mert ha továbbra is kudarcélményként raktározzuk el a fejünkben az eseményt, az rombolóan hat majd az önbizalmunkra, az önbecsülésünkre.

Amikor középiskolás voltam, akkor a szakmai gyakorlatot vezető tanárom egyszer azt mondta nekem (miután látta, hogy vért izzadva megfeszülök, hogy elsőre tökéletesen elvégezzem a feladatomat), hogy nem azért vagyunk itt, hogy jól megcsináljunk valamit, hanem azért, hogy megtanuljuk jól megcsinálni. Ezt nagyon sokáig nem értettem, de most már igen.

Azt, hogy valamit jól csinálunk, hogy egyre jobban csinálunk, egy folyamat eredménye. De ez a folyamat azzal kezdődik, hogy csak részben vagy egyáltalán nem sikerül megoldanunk a feladatot. De ez nem baj! Senki nem úgy születik, hogy jól oldaná meg a feladatait. A járást, a beszédet is meg kellett tanulnunk, gyakran huppantunk fenékre, gyakran beszéltünk hülyeségeket (Afrikát kisgyermekként sokáig Ifrikindinek hívtam). De ettől még nem lettünk depressziósak, nem adtuk fel a „kudarcok” ellenére sem. Akkor még teljesen természetes volt, hogy a fejlődés, a tanulás csak kudarcok révén lehetséges. Akkor a kudarc még nem volt kudarc.

Aztán felnőttünk és a környezeti elvárások miatt kialakult bennünk az az érzés, hogy nekünk mindent jól kell megcsinálnunk, már elsőre is. Elkezdtünk félni a hibázástól, elkezdtük magunkat rosszul érezni, ha valami nem sikerült. Ennek folyományaként aztán már nem csak a cselekvéstől, de magától a döntésektől is félón, mert „Mi lesz, ha rosszul döntünk?”

Ezzel viszont azt érjük el, hogy leromboljuk az önbizalmunkat, önbecsülésünket. Hiszen folyamatosan azt érezzük, hogy ha csinálunk valamit, akkor annak úgyis kudarc a vége. Rendre úgy érezzük, hogy rosszul döntünk, ezeket aztán visszavezetjük magunkra. Vagyis azt gondoljuk, hogy azért döntünk rosszul és azért érnek bennünket kudarcok, mert mi magunk nem vagyunk elég jók. Emiatt egyre inkább korlátozzuk a lehetőségeinket, egyre kevesebb új élményben lesz részünk. Jelentősen lelassítjuk a saját fejlődésünket és ezzel valamilyen szinten lemaradunk a világtól.

Ezért fontos, hogy megértsük. Azzal, ha a kudarctól való félelem miatt nem döntünk, nem cselekszünk, akkor azzal nem a kudarctól óvjuk meg magunkat, hanem magáról a boldog életről mondunk le! Pedig csak nézőpontot kell váltanunk. Tudom ez nem könnyű, de bele kell kezdeni. Nem azért vallunk időnként kudarcot, mert nem vagyunk elég jók, hanem azért, mert azt a dolgot még nem tanultuk meg jól csinálni. Nem velünk van a baj, hanem a tudásunkkal, az viszont gyakorlással javítható, megszerezhető! Ha a kudarcot nem a saját hibánknak, hanem egy tanulási folyamat részének tekintjük, akkor azzal újra kinyitjuk magunk előtt a világot, lehetőséget adunk magunknak a boldogságra!

Szóljon hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error

Tetszett Önnek ez a bejegyzés? Kérem mondja el másoknak is!