Azt tapasztalom, hogy egyre többen próbálkoznak úgy sikereket elérni, hogy maximalistaként élik az életüket, folyamatosan a tökéletesre törekednek, a tökéletes munkát fogadják el másoktól és önmaguktól is. Ez viszont folyamatos kudarcélményhez, negatív érzések kialakuláshoz vezethet.
Az én életemben is volt egy hosszú szakasz, amikor csak a tökéleteset tudtam elfogadni magamtól. Ennek az lett az eredménye, hogy szinte mindig frusztrált voltam, pedig egyébként sikeres voltam mind a munkámban, mind a magánéletemben. De soha semmivel nem voltam megelégedve. Ettől aztán boldog sem lehettem.
Szerencsére egy előadása után, valaki elmagyarázta a kiváló és a tökéletes közti eltérést. Bevallom addig nem tudtam, hogy a kettő nem azonos. Ami kiváló az nem feltétlen tökéletes. A tökéletes egy abszolút, minden viszonyrendszerben hibátlan dolog. A világ a folyamatos fejlődésre, változásra épül. Ami tökéletes az már nem fejlődhet tovább. Éppen ezért a tökéletes valójában nem is létezik. A tökéletes elérhetetlen, ezért aki a tökéletest keresi az állandóan elégedetlen lesz. A kiváló viszont az adott helyzethez igazodó, teljesítmény. Nem az abszolút hibátlan teljesítményre törekszünk, hanem az adott helyzethez igazodva hozzuk ki magunkból és a lehetőségekből a legjobbat. Egy harmadikos diák is kiválóan mondhat verset, pedig a teljesítménye sehol sincs egy Oscar-díjas színésztől. A teljesítménye önmagában nem tökéletes, de önmagához képest a lehető legjobb a produkció. Aki a kiválót keresi, az megengedi magának, hogy esetleg hibázzon, amiből aztán tanulhat, fejlődhet. Aki a kiválóra hajt, az elégedett lehet a teljesítményével, hiszen az adott helyzetben, jelenlegi tudásához mérten a legtöbbet hozza ki önmagából, miközben tudja, hogy a ma tapasztalatait felhasználva holnap még jobb lesz a teljesítménye.
