Eredmény(ek) 12 mutatása

A közösség ereje

Jelenleg a hálózatok korát éljük és bár ez így sokak számára nem egyértelmű, de a hálózatok nem újkeletű dolgok, a történelem kezdete óta velünk vannak. Gondoljunk csak a végvárak hálózatára, de szintén a jól felépített hálózatának köszönheti erejét és fennmaradását a világ legősibb hálózata, az egyház is. Az egyik legnagyobb és legrégebbi családi vagyon is …

Tudni, vagy csak tudni róla

Ha csak azt csinálod, amit most tudsz, akkor soha nem is jutsz előbbre, mint ahol most tartasz, hiszen a mostani helyzeted a mostani tudásod következménye. Persze hallom, hogy ez ellen most sokan tiltakoznak. „Én ennél sokkal többre vagyok képes, sokkal többet tudok… „Én ennél sokkal előbbre is tarthatnék, de a… Ezért fontos, hogy folyamatosan fejleszd …

#02 Történetek az énmárkáról – Az ingatlanos

Énmárka. Mára már sokak számára elfogadott, míg mások számára felesleges szemfényvesztésnek tűnik. A valóság ellenben az, hogy ahogy az üzleti márkáknál, úgy a személyes márkák esetében is igaz az, hogy a jól felépített márka egy olyan marketing eszköz, ami jól kimutathatóan magasabb profitot eredményez a márka tulajdonosa számára. De mivel az énmárka esetében sok ember …

#01 Történetek az énmárkáról – A pizzafutár

Énmárka. Gyakran találkozunk vele, gyakran halljuk, mennyire fontos ennek a kialakítása, közben pedig sokszor találkozom azzal a problémával, hogy legtöbben nem tudják hogyan is alakítsák ki a saját márkájukat. Ezt valamiért amolyan misztikus, megfoghatatlan dologként kezelik. Ezért írok pár olyan blogbejegyzést, ahol saját példákon keresztül mutatom meg, mit jelent az énmárka és azt, hogy akár …

A garancia, mint márkaeszköz

Garancia. Egy szolgáltatás, egy szó, amit sokan nem szeretnek, mert egy szükséges „rossznak”, egy törvényileg előírt kötelezettségnek, kényszernek éreznek. Pedig a valóságban mi sem áll ennél távolabb az igazságtól. Mondom is, hogy miért! A piacon – tudomásom szerint – egyedülálló módon, én 200 %-os értékgaranciát vállalok a munkámért, a tudásomért. Azaz, ha valaki megveszi és …

Boldogságot hoz a nyuszi ajándékba!

Gyakran megkapjuk a párommal közösen, a kapcsolatunkat illetően, hogy szerencsénk van egymással. Az a helyzet, hogy nem győzzük eleget hangoztatni, hogy a párkapcsolat SOHA NEM szerencse kérdése. Mivel Magyarországon nem divat felelősséget vállalni az életünkért, ezért a szerencsére hivatkozás sem más, mint a felelősség hárítása! Mi sem áll távolabb az igazságtól, minthogy a boldogság is …

Hogyan szerezz törzsvevőket

A 2021. novemberében elvégzett felmérésben három fő területen kértem ki az olvasóim véleményét. Ebből a második blokkban a vásárlási szokásaikról volt szó. Itt elsődlegesen nem a számszaki statisztikákra helyeztem a hangsúlyt, ezért a kérdések többsége egyéni válaszadást igényelt. Ennek következtében, ebben a blogbejegyzésben nem számokat, hanem összegzett véleményeket és megoldási javaslatokat fogsz olvasni. Az egyik …

Tiszta szívvel ajánljuk – Essence Bolt

Németh Ágnes vagyok, az Essence Bolt webáruház megálmodója. Világ életemben fontos volt számomra a természet, szeretek utazni és imádom Itáliát. Nem véletlen, hogy vállalkozóként is ehhez a területhez kapcsolódtam, olasz, zöldség, gyümölcs és delikátesz boltot üzemeltettem. Sajnos a vírushullám, illetve az ehhez kapcsolódó események engem sem kíméltek, mint sokan mások, 2021-ben én is karrierváltásra kényszerültem. …

Tiszta szívvel ajánljuk – Az Istvándy Pincészet

Az Istvándy Család a generációkon át örökített hagyományokra és két évszázad gyakorlati tapasztalataira építve kötelezte el magát a borkultúra megújítása mellett. Kreatív, alkotó borkészítés, következetes szakmai munka és a kompromisszumok nélküli kimagasló színvonal jellemzi borászatunk működését. Mi a Kéknyelűben hiszünk… Számunkra a nagyság nem a volumenben, hanem a minőségben rejlik, ésmeggyőződésünk, hogy értékeset és egyedülállót …

error

Tetszett Önnek ez a bejegyzés? Kérem mondja el másoknak is!