A szerelemről írni azért nehéz dió, mert az nem egy egzaktul megfogalmazható állapot vagy érzés. Ráadásul a legtöbb olyan embert, aki nem éli meg az óvodai, általános, majd középiskolai stb. szerelmeket, ellenben sok szerelmes könyvet olvas, romantikus filmeket néz, félrevezethetik a médiában, szórakoztatóiparban bemutatott érzelmek. Ők a szerelmet általában a szerelmes filmekben, könyvekben látott és olvasott érzelmekkel azonosítják, ahhoz hasonlítják az életbeli szituációkat, és a férfiakat, nőket is, akikkel találkoznak. A romantikus lányregények és filmek mindent elsöprő, szenvedélyes szerelmi érzését keresik a való világban is.
Azt azért ne felejtsük el, hogy a könnyed romantikus filmek és könyvek szerepe elsősorban a szórakoztatás, nem pedig az, hogy szembesítsenek minket a mindennapi valósággal, a problémákkal, konfliktusokkal, azaz a realitással.
A romantikus filmek és könyvek ugyanakkor azért veszélyes csapdák, mert hamis képet festenek a szerelem élményéről. Mindössze néhány izgalmas, kreatív program és a szexuális vágy az, amit az ilyen típusú filmek, könyvek szerelemként ábrázolnak. Ezért találkozom nagyon sok olyan emberrel, aki úgy gondolja, hogy még nem volt szerelmes, pusztán azért, mert nem élte még át azt az érzést, amit a filmes és irodalmi élményei alapján szerelemnek gondol.
A kör egy pontosan definiálható fogalom, amely vita és kérdés nélkül mindenki számára ugyanazt jelenti. A szerelem viszont nem egy egzakt, pontosan megfogalmazható érzés. Ezért, ha megkérdezzük az embereket arról, hogy mi a szerelem, akkor mindenki mást fog válaszolni, más jelzőkkel fogja az érzést leírni. Van, akinek a szerelem szenvedés, egy ’sötét verem’, míg másoknak a szenvedélyt jelenti. Van, akinek szárnyakat ad, megint másokat megbénít, és még folytathatnánk a sort a végtelenségig.
De tulajdonképpen nem is az a kérdés, hogy szerelmesek vagyunk-e vagy sem, illetve, hogy azokat az érzéseket, amiket érzünk, be tudjuk-e tenni abba a ’dobozba’, ami a saját megítélésünk szerint szerelemnek minősül. Inkább az a kérdés, hogy jól érezzük-e magunkat a másik társaságában, van-e közös jövőképünk, egyeznek-e az alapértékeink, jó-e a párunkkal az ágyban, biztonságban érezzük-e magunkat mellette, tudunk-e megfelelően kommunikálni egymással stb. Mert ha ezekre a kérdésekre mind ’igen’ a válaszunk, akkor elmondhatjuk, hogy egy jól működő, boldog párkapcsolatban élünk.
.
.
.
Gyakran találkozom olyan férfiakkal és nőkkel, akiknek úgymond ’semmi sem elég jó’. Értem ezen azt, hogy bent vannak egy boldog kapcsolatban, ami bár jól működik és stabil, de jelenleg nincs meg benne a tűz, az a lángolás, amire ezek az emberek szerelemként tekintenek. Ezért eldobják ezt az értékes kapcsolatot és lemondanak róla csak azért, hogy keressenek egy olyat, amiben az első pillanattól megtalálják az általuk olyan nagyon óhajtott tüzet, lángolást. A legtöbbjüknek viszont az már eszébe sem jut, hogy megvizsgálja, vajon a jelenlegi kapcsolatában tud-e tüzet csiholni a parázsból.
A szerelmi lángolás – természetéből adódóan – néhány év alatt elmúlik. Abban az esetben, ha a kapcsolatunkat elsődlegesen erre az érzésre alapoztuk, akkor minden esély megvan arra, hogy a szerelem elmúltával azt tapasztaljuk, hogy egy olyan ember mellett élünk, akivel esetleg nincs közös jövőképünk, nem azonos az értékrendünk, sőt, szinte idegenként tekintünk rá. A ’szerelem-függők’, a ’kémia-hajszolók’ a láng ellobbanása után legtöbbször arra eszmélnek, hogy nem az aktuális párjukkal szeretnék leélni az életüket, ezért elindulnak, hogy újra megkeressék a szenvedélyes szerelmet egy másik ember oldalán.
Nem túl gyakran, de azért találkozhatunk olyan nyugdíjas házaspárokkal, akik kézen fogva sétálnak és kívülállóként rájuk tekintve is érezhető, látható az egymás iránti szeretetük. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a közöttük kezdetben meglévő lángoló szerelem tartott ki mondjuk 50 évig. Hanem azt, hogy ők megdolgoztak a kapcsolatukért és tudatosan alakították úgy az életüket, hogy miután a kezdeti lángolás megszűnt, attól még a szerelem egy életen át megmaradjon izzó parázsként.
Semmi bajom azokkal, akik a lángoló szerelmet keresik. Én viszont az ilyen érzésen alapuló kapcsolatot leginkább egy eldobható öngyújtóhoz tudnám hasonlítani, amit nem lehet utántölteni. Ég, ameddig tart benne az üzemanyag, de ha kifogyott belőle a benzin, akkor ennyi volt, vége, eldobható, mivel nincs már semmilyen további értéke számunkra.
De ha az értékeket keressük, a ’míves öngyújtót’, amit rendre után kell tölteni, tartós és javítható, akkor olyan kapcsolatra tehetünk szert, amely egy életen át kitart. Olyan partnerünk lesz, akivel egy életen át együtt maradhatunk.