Szinte már háborús állapotok uralkodnak a két nem szekértábora között a női szerepek okán.
Emancipáció, női egyenjogúság. Szerintem ez az egyik leginkább félreértelmezett kifejezés, viselkedésforma.
Egyre több alkalommal jelenik meg a kritika a nők részéről, hogy eltűntek az igazi férfiak, a férfias férfiak. Ezért persze a férfiakat hibáztatják, miközben bele sem gondolnak, hogy nagyon gyakran éppen a nők azok, akik ennek a jelenségnek a kiváltói, okozói.
Amikor elindult az emancipáció folyamata, a nők sajnálatos módon összekeverték az egyenjogúságot az egyenlőséggel. Márpedig ez hatalmas tévedés volt. Ugyanis a nő és a férfi egyenjogú kell, hogy legyen, de sohasem lehet egyenlő! Nem véletlenül alakult ki a női és a férfi nem, és az ennek megfelelő szerepek. A nő a tűz, a melegség forrása, míg a férfi a biztonságot adja, neki kell vigyáznia a tűzre.
A nők manapság is gyakran hivatkoznak az egyenlőségre az egyenjogúság helyett. Mindenhová szeretnék betenni a lábukat, amihez kedvet kapnak, de az egyenlőség elvét követve oda is menniük kellene, ahová nem szeretnének. Például le a bányába, fel a kukásautóra, ki a vágóhídra, stb. Az egyenjogúság ezzel szemben egy lehetőség, amely a döntés szabadságával, egyúttal jogával és kötelezettségeivel is együtt jár.
Nem véletlen az a közhely, hogy senki sem lehet jó mindenben. Valaki vagy nő, vagy férfi. Ettől persze még egy nő is végezhet férfias dolgokat és a férfi sem lesz kevésbé férfias a nőies feladatok ellátásától, de a szerepeknek meg kell maradniuk. Nem csak a nő dolga a takarítás, mosás, vasalás, főzés, de véleményem szerint az igenis a nő dolga, hogy megszervezze, működtesse a háztartást. A feladatok elvégzésében részt kell vennie a férfinak is, hiszen az, hogy a nő felel a családi fészek melegéért, nem jelenti azt, hogy ne delegálhatna feladatokat. A férfi dolga pedig az, hogy megteremtse a megfelelő biztonságot. Anyagiakban és lelkiekben is! Kiemelve, hogy lelkiekben is! Azaz a férfinak éreztetnie kell a nővel, hogy szereti, nagyra becsüli őt és a párja számíthat rá.
Az egyenjogúság elve alapján természetesen egy nő is azonos fizetést érdemel azonos munkáért, egy nő is élhet szabad szexuális életet anélkül, hogy ezért megbélyegeznék, egy nő is büntetlenül megteheti mindazt, amit egy férfi. Joga van hozzá. De a nőies nő van annyira okos, hogy nem tesz meg mindent, amit megtehetne. Bizonyos feladatokat időnként meghagy a férfiaknak.
Ennek ellenére én azt látom, hogy az emancipáció égisze alatt manapság nagyon sok nő átesett a ló túlsó oldalára. Ezek a nők az egész életüket úgy rendezik be, hogy ne szoruljanak rá senkire, pláne ne egy férfira. Úgy élik az életüket, mintha csak magukra számíthatnának. Ezzel szeretnék önmaguk számára is bizonyítani azt, hogy azonos értékűek egy férfival. De nagyon fontos lenne, hogy amikor ezek a nők belekezdenek egy párkapcsolatba, akkor ezt a stílust ne demonstrálják! Egy okos nő (értem ezen azt, hogy tudatos és odafigyel) lemond bizonyos korábbi szerepeiről, amikor párkapcsolatot létesít. Azaz nem jelent gondot számára egyes helyzetek, problémák megoldásában segítséget kérni a párjától. Ez bármilyen dolog lehet, de legszerencsésebb olyan esetekben kérni a párunk segítségét, amikor tudjuk, hogy ő azon a területen jó, esetleg jobb is, mint mi. A nőnek jelzéseket kell adnia a férfi számára arról, hogy neki is van helye az életében. Meg kell mutatni a másik nemnek azt, hogy melyek azok a szerepek, amelyeket bár a nők el tudnak látni maguk is, de szívesen átadnák azokat a férfiaknak.
Ha már a férfiszerepeknél tartunk. Egy férfi nem azért segíti fel a nő kabátját, mert az képtelen volna egyedül felvenni, nem azért nyitja ki előtte az autó ajtaját, mert a nő nem találná meg magától a kilincset. Ezek sokkal inkább szívesen megtett figyelmes, udvarias gesztusok a nő irányában. Tudjuk, hogy egy nő is képes villanykörtét cserélni, de ettől még jóleső kedvesség a részéről, ha erre mégis inkább a férfit (párját) kéri meg.
Hitem szerint azért vannak férfiak és nők, mert a két nem sem biológiailag, sem pszichésen nem egyforma, mindkettőnek megvan a megfelelő szerepe. Nagyon sok hátránya van annak, ha állandóan (nem pedig alkalomszerűen) átveszünk bizonyos szerepeket a másik nemtől. Egyrészt minél több szerepétől fosztjuk meg a párunkat, ő annál kevésbé lesz képes a nemének megfelelő viselkedések és szerepminták képviseletére. Másrészt ezzel egy olyan mintát mutatunk a gyermekünknek, amelynek az elsajátítása révén később valószínűsíthetően párkapcsolati problémái lesznek majd. Harmadrészt a szerepektől való megfosztás hosszútávon önértékelési, önbecsülési problémákat is okozhat annál, akitől a szerepet elvették.
Ha egy férfi a párkapcsolatban azt tapasztalja, hogy a nő bármilyen problémáját, megoldásra váró helyzetét egyedül, önállóan oldja meg, és azokba őt nem vonja be, akkor egy idő után azt fogja érezni, hogy a kapcsolatban egyre kevésbé van rá szükség. A tudatalattijában kialakul az az érzés, hogy vajon akkor mi az ő szerepe a nő mellett?
Egy jól működő párkapcsolatban két fél vesz részt azonos kötelezettségekkel és jogokkal, ahol azonos mértékben van szükség mindkét félre. Ha azonban valamelyikük egyre kevesebb feladatot kell, hogy ellásson a kapcsolatban, akkor előbb-utóbb elveszíti a „szükség van rám” érzését. Márpedig ha valaki azt érzi, hogy a párjának nincs rá szüksége, az akaratlanul is kialakítja benne a tudatot, hogy ő kevésbé értékes, nem annyira fontos a kapcsolatban, mint a párja. Nem véletlenül találkozunk sok olyan párral, ahol az egyik fél túlvállalja magát és sok mindent megcsinál, miközben néha azért panaszkodik, hogy mennyi dolga van. Ez a fél a túlvállalással bizonyítja önmagának azt, hogy rá igenis szükség van ebben a kapcsolatban, mert a párjától nem kap megfelelő visszajelzést erről.
Természetesen vannak férfiasabb fellépésű nők és nőiesebb viselkedésű férfiak. Nincs ezzel probléma, amíg ezen beállítottságuknak megfelelően keresnek maguknak párt és ennek megfelelő szereposztással élik az életüket. A hangsúly a harmónián van, amit csak akkor tudunk megteremteni, ha a korunknak és az életvitelünknek megfelelően megtartjuk a nemi identitásunkat, a nemiségből fakadó erősségeinket, szerepeinket. Ha az univerzum egyenlőnek akarta volna a Nőt és a Férfit, akkor nem teremtett volna két, jelentősen eltérő nemet. Ha az univerzum azt akarta volna, hogy valamelyik nem legyen a domináns, akkor nem úgy teremti meg a két nemet, hogy azok egymást kiegészítve, támogatva tudnák kialakítani a boldog családmodellt.
Mégis hol vannak a határai annak, amikor célszerű, hogy a nő átengedjen bizonyos szerepeket a férfinak?
Mindig azt kell figyelembe vennünk, hogy egy feladat átengedése mennyi nyereséggel vagy veszteséggel jár, mennyire jelent megterhelést a másiknak a feladat elvégzése, okozunk-e neki ezzel valamilyen jó érzést vagy sem. Ha a párunk éppen valami mással van elfoglalva, például ő főzi a vacsorát, akkor a kiégett villanykörte cseréjére nem biztos, hogy őt kell megkérnünk, hiszen akkor félbe kell hagynia a főzést, tehát ez esetben a bevonásával nagyobb a veszteség, mint a nyereség. Ha viszont a férj éppen meccset néz, akkor például a szünetben már megkérhetjük őt egy gyors izzócserére. Megint más a helyzet akkor, ha a párunk egy műszaki antitalentum, mert ez esetben bármilyen „szerelési” feladatra kérjük őt meg, az számára frusztrációt okoz és nem az önbizalmát erősítjük majd, hanem a félelmeit.
Mindig az adott szituáció dönti el tehát, mi a jó megoldás, de általánosságban véve elmondható, hogy minden olyan esetben, amikor tudjuk, hogy egy adott kérdésben a másik jobb, hozzáértőbb, tapasztaltabb, mint mi, akkor bátran fordulhatunk hozzá segítségért.
A világegyetem egyik alaptörvénye az energiaminimumra törekvés törvénye. Ez nem lustaság, hanem egy egyetemes szabály. Ez azt jelenti, hogy alapvetően minden feladat elvégzéséhez csak annyi energiát fejtünk ki, mint amennyit szükségesnek és elégségesnek tartunk. Vonatkoztatva ezt a férfiak és nők kapcsolatára, ha a nő nem követeli meg (nem csak álmodozik róla, de el is várja, meg is követeli, és ezt jelzi is) a férfitól, hogy az megtegyen bizonyos dolgokat, akkor az nem is fogja megtenni. Ha egy nő leárazva vagy ingyen adja magát, akkor miért fizetnének a férfiak magasabb vagy bármilyen árat is érte? Minden emberben van annyi érték, hogy megkérhesse érte az árát, de ehhez meg kell mutatni a másiknak az értékeket. Egy nőnek a női értékeket, a férfinak a férfi értékeket. A szerepek között lehet és kell is, hogy átjárhatóság legyen, de attól még meg kellene maradnia az elsődleges nemi szerepeknek.
Miközben a nők arra panaszkodnak, hogy nem találnak férfiszerepekben mutatkozó igazi hímeket, vajon azt végiggondolják-e, hogy éppen ők maguk szoktatták le a férfiak nagy részét a férfiszerepekről, hogy gyakran erőszakos módon éppen a nők veszik át ezeket a szerepeket a férfiaktól?
Miért udvarolna egy férfi hosszan a nőnek, ha az az első találkán ágyba bújik vele? Miért nyitná ki neki az autója ajtaját, ha a nő ezt nem is várja el tőle? Miért hívná meg a férfi a nőt vacsorára, ha a nő körömszakadtáig ragaszkodik ahhoz, hogy a saját részét ő maga állja?
Az jó, ha egy nő tudja, mit akar, ha használja a fejét, céltudatos, határozott és képes megállni a saját lábán, de azt is tudnia kell, hogy mikor, milyen szerepben van, mikor és hogyan lehet annak a szerepnek megfelelően viselkedni, létezni.
De mégis hogyan lehet elérni a férfiaknál, hogy megtegyenek bizonyos, a nők számára fontos dolgokat?
Úgy, hogy a nőknek szerepazonosnak kell lennünk. Ha nőies nőnek tartjuk magunkat, akinek fontos, hogy kedvesek, udvariasak legyenek vele, akkor jelezhetjük a férfinak, hogy melyek azok a gesztusok, amelyek nekünk jólesnek. Bátran elmondhatjuk, hogy melyek azok az alapértékek (például udvariasság, pontosság, stb.), gesztusok, amelyeket szeretünk. Például ha jólesik nekünk, ha a férfi kinyitja nekünk az autó ajtaját, ha felsegíti a kabátunkat, stb.
Az viszont alapvető elv, hogy ha a nők szeretnének bizonyos dolgokat megkapni a férfiaktól, akkor arra lehetőséget is kell biztosítaniuk nekik. A jelzés sokféle lehet. Például a nő pár másodpercre megáll az autó ajtaja mellett és megvárja, hogy azt a férfi kinyissa neki. De ha a nő ér oda elsőnek, majd azonnal kinyitja az ajtót és beül az autóba, akkor a férfinak egyszerűen meg sem adja annak a lehetőségét, hogy udvarias lehessen vele.
Egy étteremből való távozás előtt először mindig a férfinak kell felvennie a saját kabátját és csak utána felsegíteni a nőre a sajátját. Ennek az az oka, hogy a nő ne melegedjen be, amíg a férfi felöltözik. Ha tehát én nőként azt szeretném, hogy a férfi feladja rám a kabátot, akkor előbb megvárom, amíg ő felveszi a sajátját és segít felvenni az enyémet. Ha esetleg megfeledkezik erről, akkor megkérhetjük rá így: „Feladnád rám a kabátomat, kérlek?”
Ha viszont az asztaltól felállva azonnal magunkra kapjuk a kabátunkat, akkor bár lehet, hogy a férfi tudja, mi az illem, annak éppen miattunk nem tud eleget tenni.
