Kritikus hiba a párkeresésben #01 – Az önismeret hiánya

A tegnapi nappal elindult egy kampányunk A PÁRVÁLASZTÁS ARANYKÖNYVE c. könyvünk digitális változatával kapcsolatban. Ennek apropóján több poszt is kikerült közösségi oldalakra. Az egyik, LinkedInen folytatott párbeszédhez kapcsolódva – Luthar Andrea hozzászólása nyomán – szeretnék még inkább ráerősíteni az önismeret fontosságára a párkeresésben.  

Habár a legtöbb ember arról beszél, hogy számára a belső értékek a legfontosabbak a párválasztás során, mégsem jutnak el odáig, hogy valóban megismerjék a másikat. Amint a külsőségek (külső, diploma, családi háttér stb.) passzolnak, ott meg is állnak, ezt elegendőnek tartják a jó párkapcsolat alapjának. Éppen ezért nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire fontos a párválasztásban az érzelmek mellett a tudatosság is. Erről szól az alábbi bejegyzésem.

Önismeret

Egyszerű szó, a legtöbben mégis bajban vannak vele. A legtöbb ember azt hiszi magáról, hogy jól áll az önismeret kérdésében, tudja, hogy milyen ő valójában. De ez hatalmas tévedés! Kutatások bizonyítják, hogy az emberek nem a valós énjüket ismerik, hanem inkább arról van egy viszonylag jól behatárolt képük, hogy milyennek szeretnék látni magukat és ehhez a képhez közelítve jellemzik a személyiségüket. Ráadásul a helyes önismeret valójában nem is arról szól, hogy milyen vagyok, hanem arról, hogy tudom, miért vagyok olyan!

Nézzük meg ezt a felvetést a párkapcsolatok szemszögéből is. Minden embernek van egy képe arról, hogy milyen egy párkapcsolat és az hogyan működik. De a tapasztalatok szerint a valóságban ez nem az ő saját elképzelésük. Legtöbben ugyanis a mások által kialakított képet tekintik a sajátjuknak, mert ezt kényelmesebb, egyszerűbb elfogadni ahelyett, hogy megfogalmaznák, kialakítanák a saját szükségleteiket, párkapcsolati elképzeléseiket.

Tudni kell, hogy az ember világképe két elemből áll össze.

Mivel az ember másolás útját tanul, fejlődik, ezért a jelenlegi gondolkodásmódunk, szokásaink, annak alapján alakultak ki, hogy milyen szülői, környezeti mintákat láttunk korábban. Ezekből kiválasztottuk, ami tetszik, illetve azt is, ami nagyon nem tetszik és ezekből az elemekből áll össze az, ahogyan mi elképzeljük a világképünket, ezen belül a saját párkapcsolati életünket.

Ebben viszont két csapda is van. Az egyik, hogy mivel azt láttuk, hogy így működnek párkapcsolatok, elfogadjuk, hogy ez az egyetlen helyes út (hiszen másoknál is így van), ezért nehezen tudunk ezen a „dobozon” kívül gondolkodni. A másik eset, amikor láttunk egy olyan mintát, amit nem akarunk követni, amit másként akarunk csinálni. De ez még mindig csak arról szól, hogy mi az, amit nem akarunk és nem jelenti azt, hogy azt is tudjuk, hogyan kellene egy párkapcsolatot másként működtetni!

Nem véletlen, hogy az ember felnőttként azon kapja magát, hogy ugyanazt a mintát másolja, amiről gyerekként, fiatalként határozottan azt állította, hogy na ő ezt aztán biztosan nem, vagy másként fogja csinálni. Ezért is olyan nehéz az új szokások kialakítása. De ebbe most nem mennék bele jobban, akit ez a téma bővebben érdekel, olvassa el A PÁRVÁLASZTÁS ARANYKÖNYVÉT.

A másik elem, amiből a világképünket eredeztetjük, a félelemből fakad. Az ember egyik legfontosabb szükséglete a szeretet, az érzelmi biztonság, miszerint tartozik valahová, valaki(k)hez, aki(k)nek szükségük van rá. Legtöbben azonban attól félnek, hogy ezt a szeretetet, érzelmi biztonságot, az emberi kapcsolataikat akár el is veszíthetik (esetleg kiközösíthetik őket) akkor, ha valaki nem felel meg a közösség, környezet elvárásainak, ha kilóg a sorból. Ez az a félelem, ami miatt nagyon sokan nem mernek önmaguk lenni, ehelyett a megfelelési kényszer veszi át náluk az irányítást. Ez az élet minden területén megjelenik, de a legveszélyesebb területe a párkapcsolat. Számtalan esettel találkozhatunk, amikor a család, a környezet elvárása hajt bele valakit egy kapcsolatba, aminek házasság lesz a vége. Rengeteg ember marad benne olyan kapcsolatban, ami neki nem jó, de a környezete miatt mégis elviseli.

Amikor meg akarunk felelni, akkor pontosan tudnunk kell, hogy minek akarunk megfelelni. Minél egzaktabb a megfogalmazás, annál könnyebb azt felismerni, teljesíteni. Emiatt aztán előtérbe kerülnek a külsőségek, az egzisztenciálisan is megfogalmazható elvárások. „Kislányom, keress magadnak egy diplomás férjet!” vagy „Te olyan csinos vagy, ne is add alább, válassz magadnak egy magas, jóképű férjet!” De hallottunk már ilyet is: „Fiam, neked nagyon jó állásod van, bármelyik szép lányt megkaphatod magadnak!”

Nem mindig kimondottak ezek az elvárások, de szinte mindig jelen vannak, folyamatosan hatnak ránk a környezetünkből. Emiatt azok, akiknek nincs stabil önismeretük, énképük, hajlamosak ezeket az elvárásokat a magukévá tenni (megfelelve ezzel a környezetnek) és ezek alapján párt választani maguknak. Olyannyira beépül ez náluk a keresési szempontok közé, hogy ezek lesznek az elsődlegesek a párválasztásnál. Persze, amikor megkérdezzük őket, számtalan olyan tulajdonságot felsorolnak majd, amik a belső értékekről szólnak. De a valóságban, a párkeresés során, amikor a lehetséges partnerben felfedezik a korábban említett külsőségeket, akkor ott meg is állnak és arra már nem fordítanak kellő energiát, hogy a másik belső értékeit, valódi énjét is megismerjék, felismerjék. Ebből lesznek aztán a „hosszútávú” 1-5 éves kapcsolatok. A külsőségek miatt a szerelem belobban ugyan, de ezek a „fűrészpor brikettek” hamar elégnek, kiégnek, amit pár év múlva fel is ismernek az emberek, ezért van ilyenkor a sok szakítás. Aztán jön esetleg egy újabb csalódás, szakítás, miközben az évek múlnak, ugyanakkor a környezeti elvárások erősödnek a családalapításra. Így a mókuskerék be is zárulhat. Nem véletlenül hangoztatom a könyvben, és ez az egyik legfontosabb üzenetem is egyben, hogy a tartós, minőségi kapcsolatot, szerelmet nem lehet pusztán érzésekből felépíteni, ahhoz szükség van a tudatos ismerkedésre, azaz önmagunk és a másik alapos megismerésére. Ebben pedig munka van, amire elegendő időt kell magunknak adni. Nem könnyű mentesíteni magunkat a különféle környezeti hatásoktól, de megéri az eredmény.

Az első érettségi találkozónkon én voltam az egyetlen, aki feleség, pár nélkül érkezett. Aztán így volt ez a második érettségi találkozón is, azzal a különbséggel, hogy a többség közben már el is vált és a második feleségével, férjével érkezett. Én ezt a válást megspóroltam magamnak. A társadalmi-környezeti elvásárokhoz képest én ugyan később találtam meg a páromat, de a legtöbb kapcsolathoz mérten egy sokkal tartalmasabb, jobban működő házasságom van. Egyedülállóként sokan sajnáltak, ma pedig már a kiváló párkapcsolatom miatt irigykednek rám. Meg is kapom sokszor, hogy persze, mert nekem szerencsém volt. De ez nem szerencse kérdése, hanem odafigyelés, tudatosság és befektetett munka eredménye. Nem érzelemmentes tudatosság, hanem az érzelmekkel kéz a kézben járó tudatosság.

Erről szól A PÁRVÁLASZTÁS ARANYKÖNYVE.

Olvasd el Te is!

Szóljon hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

error

Tetszett Önnek ez a bejegyzés? Kérem mondja el másoknak is!