Az új év kezdetén az emberek jelentős része megfogad valamit, változtatni szeretne valamin az életében. Ki a magánéletében, ki a munkájával kapcsolatban. Ugyanakkor kutatások kimutatták, hogy ezen fogadalmak több, mint 70%-a már az első hónapban elbukik.
Te szerettél volna valamin változtatni ebben az évben? Most hol tartasz a változtatással?
Felmerülhet mindenkiben a kérdés, hogy vajon miért ilyen nehéz változtatni az életünkön? A kitartás kevés vagy az akaraterő? Szintén kutatások bizonyítják, hogy a megfelelően erős érzelmi háttér, a kellő pozitív motiváció hiánya a felelős azért, hogy a változtatásra vonatkozó terveink jelentős része nem valósul meg.
Az életben kizárólag akkor vagyunk képesek tartós változásokra, változtatásokra, ha a döntésünk mögött erős érzelmi elköteleződés van és ebből fakadóan tartós, erős pozitív motivációval vágunk neki a változásnak, változtatásnak.
Bár a motiváció sokak számára eléggé elcsépelt kifejezés, valójában az életünket jelentősen befolyásoló energiaszintről van szó. Nektek mennyire stabil erősségű és irányú a motivációtok az élet különböző területein?
Ha úgy érzed, hogy van még mit javítani, fejlődni ezen a területen, akkor jó szívvel ajánlom a figyelmedbe a motivációról szóló könyvemet.