Az elmúlt egy év, nem a fizikai egészségünkre, hanem a lelkünkre mérte a legnagyobb csapást. Váratlan, megoldhatatlannak hitt helyzetek, félelmek, feszültségek, ez mind-mind része lett a mindennapjainknak. Bár úgy néz ki, hogy talán most már véget érhet ez a rémálom, eljött az idő lazítani, feltöltődni, de azért nem árt, ha beszélgetünk az elmúlt egy év megpróbáltatásairól, lehetséges megoldásairól is. Többek között ezért is indul el az országos rendezvénysorozatom, a TALÁLKOZÁSOK… elnevezésű Talk-show.

A programsorozatra olyan embereket hívtam vendégül, akiket nagyon szeretek, tisztelek, akikre valóban kiváncsi vagyok. Olyan emberekről van szó, akikkel úgy tudok majd beszélgetni, hogy az egy igazán szórakoztató esti program lehessen miközben a komolyabb témákat is érintve sok tanulsággal, is szolgálhasson. Ezeket a sikeres embereket néha csodáljuk, néha irigykedünk az életükre, de akikről az est folyamán ki fog derülni, hogy ők is ugyanolyan emberek, mint mi. Ők is tele vannak vágyakkal, félelmekkel. Beszélgetni fogunk a sikereikről, de a küzdelmeikről is. Elmesélik, ők hogyan élik meg a mindennapok kihívásait.

HÁZIGAZDA

Dömötör István Üzleti és életvezetési tanácsadó, Paradigmaváltás specialista, Renaissance man, rutinos beszélgető, képzett újságíró, aki korábban külsős munkatársként dolgozott többek között a Régi Elite Magazinnak, a JOY Magazinnak és a Kiskegyednek is.